GYAPJÚ
EGY SZÉP VILÁG

Elképzelve egy idillikus világot, – ahol a pásztor egész nap legelteti a juhait, simogatja, szereti őket, majd amikor a szőrükre, bundájukra van szüksége, tisztelettel, szeretettel és kellő óvatossággal megnyírja őket – a gyapjú felhasználásával nem is lenne gond. Belegondolva persze, ez olyan kicsi mennyiség lenne, hogy éppen csak elegendő a báránykák gazdáinak. Régen ez valahogy így is lehetett, vagy hasonlóan, de manapság, az ipari forradalom után, a fogyasztói társadalomban a valóság egészen másképpen néz ki és sajnos ennél sokkal kegyetlenebb.

VALÓSÁG

Mivel a gyapjú iparban leginkább a mennyiség számít, ezért a nyírók egy adott idő alatt minél több birkát meg akarnak nyírni. Ennek következtében elképzelhetetlen kegyetlen módon történik ez a valóságban. A bárányok nem mások, mint gyapjú gyártó gépezetek.
A kis bárányt már pár hetes korában elkezdik nyírni. Sokszor, nyírás közben levágják a farkukat, fülüket, nemi szervüket, majd mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül, sima tűvel összevarrják a sebeket. Fájdalmas módon kasztrálják őket. Felvételek bizonyítják, hogy kalapáccsal ütik, nyakuknál fogva dobálják szegénykéket és fejükre térdelve fogják le, hogy ne tudjanak mozogni.

KÖRNYEZET, FELMELEGEDÉS

Legnemesebb gyapjúnak a merinói gyapjú számít, mely Ausztráliából és Új Zélandról származik. Itt a legnagyobb a klímára gyakorolt hatása, ezért a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) ezt az iparágat vádolja az Ausztrál bozóttűz miatt!
A metán kibocsátás a legnagyobb probléma, ami részben az üvegházhatást, így a felmelegedést okozza. A metángáz szerves anyagok rothadásakor keletkezik és kerül a levegőbe. Így az állattartás, állati ürülék okozhatja ezt. 1 birka 1 nap alatt 30 liter metánt “termel”!

VIZEINK TISZTASÁGA

Toxikus anyaggal fújják be a birkák szőrét, így védik azt a parazitáktól. Ez a mérgező anyag ezután bekerül a vizekbe, ahol megöli a halakat. Belekerül a földbe és a levegőbe is.

MÁS ÁLLATFAJOK KIÍRTÁSA/ÍRTÁSA

A farmerek kiirtják a kengurukat és prérifarkasokat az adott területen, mert veszélyt jelentenek a bárányokra.

ALTERNATÍVÁK

Rengeteg szuper erőszakmentes anyag létezik a gyapjú helyettesítésére, melyek úgyanúgy melegen tartanak és pihe-puhák.

SZINTETIKUSOK

ld.: Tollpihe cikkemben

  • Polyester
  • Spandex
  • Újrahasznosított PETpalack
TERMÉSZETESEK
  • Acryl
  • Bambusz
  • Tengeri hínár
  • Kender
  • Kókusz
  • Szójabab
  • Tencel/Lyocell

+egy érdekesség:
Woocoa, ez egy kevert anyag, kókusz-, és kender rostból készül. Kolumbiai egyetemisták fejlesztették ki, melyért díjat is nyertek.

Kérlek légy Te is olyan “Vadakat terelő juhász”, aki tiszteli az állatokat és ezért nem használja ki őket. Példát mutatva, hogy lehet erőszakmentesen is élni, boldogságban, békében!

Forrás:

METÁN: https://hu.wikipedia.org/wiki/Met%C3%A1n